1918-ban Magyarország már 4 éve folyamatosan hadban állt. Ezer sebből vérzett. Jártányi ereje sem volt. Körben, az éhes farkasok alig várták, hogy rávethessék magukat, és apró darabokra téphessék.

magyar.jpgAz 1920-as Trianoni békeszerződés értelmében a teljes felvidék elszakadt Magyarországtól, és Csehországhoz csatolva létrejött Csehszlovákia.

A kollektív bűnösség elvén, amely alapján addig zsidók százezreit irtották ki, most magyarokat kezdtek üldözni. Elvették tőlük emberi jogaikat, otthonukat, elszakították őket testvéreiktől, rokonaiktól, rosszabb esetben vonatra pakolták őket.

1920 óta kissebségként élnek saját hazájukba. Egy megvetett, gyűlölt kisebbségként.

Szlovák politikusok újra- és újra ebből a gyűlöletből csinálnak maguknak politikai tőkét. A magyarverések évről- évre felújulnak. Az asszimiláció nyílt és tudatos.

Szlovák lakótelepeket hoznak létre többségben magyar lakta falvakban, hogy a statisztika jól mutasson! Etnikai tisztogatás…

fuves 2013.07.01. 16:44

Mansfeld

A minap láttam egy filmet, melyről érdemes beszélni. A film Mansfeld Péterről, 1956-os hős szabadságharcosról, magyar mártírról szól. A címe egyszerű, mégis sokatmondó: Mansfeld.

Igaz történet, így akinek van némi történelem ismerete, az tudhatja: az 1958-ban Budapesten játszódó események nem éppen móka és kacagást mutatnak a mozivásznon.

A főszereplő Mansfeld Pétert 1958-ban két évvel a forradalom leverése után érte utol a diktatúra keze: rabosították, bíróság elé állították, első fokon csak szabadságvesztésre, másodfokon már halálra ítélték. 18 éves volt.

mansfeld.jpg

banana.jpgBiztos vagyok benne, hogy nem csak én találkoztam azzal a jelenséggel, hogy bizonyos élelmiszerboltok féláron kínálnak olyan gyümölcsöket, amelyek már jócskán érettek, talán már-már kicsit csúnyácskák is. A finnyás vásárló talán figyelemre sem méltatja őket, holott gyakran százszor többet érnek, mint a kívülről gyönyörű, de épphogy kényszerérett hipermarketes vackok.

heavy_sleep.jpgAki keveset alszik - napi 5-6 órát, vagy még annyit sem - hajlamosabb lehet többlet kilókat felszedni. A jelenség nem pusztán logikus, tudományos okokra, hormonális változásokra is levezethető.

hizokura.jpgSokan kénytelenek ma diétázni, fogyókúrázni, azonban olyanok is akadnak, akik éppen az ellenkezőjétől szenvednek: vékonyak, és nem képesek magukra pakolni még néhány kilót sem. Nekik próbál segíteni pár jó tanáccsal ez a bejegyzés.

books.jpgGimnazista koromban történt - most jól leégetem magam - irodalom óra, dolgozat az egyik kötelező olvasmányból, Balzac: Goriot apó c. művéből. Az egyik kérdés az volt, hogy hol játszódott valamelyik jelenet. A megoldás a regényben szereplő “penzió” szócska lett volna. Az előttem ülőtől próbáltam kiszedni az információt, rendes volt, meg is súgta, le is írtam. Akkora egyest kaptam, hogy lelógott a lapról. Hogy miért? És hogy jön ide ez a bugyuta történet?

fehérje_táblázat.jpgNem árt, ha nagyjából tisztában vagy vele, hogy mennyi az egyes ételek, élelmiszerek fehérjetartalma. Természetesen csak közelítő értékekek lehet megadni, hiszen több tényező befolyásolja egy adott élelmiszer vagy élelmiszercsoport fehérjetartalmát (pl. feldolgozás mértéke és módja, hozzáadott egyéb alkotók, stb.).

Ma valami igazán nyerő ebédet akartam készíteni. Valamit, ami egyben nagyon finom, különleges és természetesen egészséges, de azért ne is legyen nagyon drága. Az egyik hipermarket kiadványában láttam, hogy a pisztráng éppen le van árazva, így meg is volt az ötletem. De valami keresztülhúzta a számításaimat.

lucky_you.jpgBizonyára vannak problémáid, de szinte nincs olyan emberi lény a Földön, akinek ne lenne. A siker és gazdagság más jellegű problémákat szül, mint a szegénység és nélkülözés. Nagyon kicsi volt az esélye, ezért hihetetlenül szerencsés vagy, hogy embernek születtél. Egy kicsit indítsuk útjára a fantáziánkat, és nézzük meg, mi lenne, ha valaki egész másnak születtél volna…

20 komment

Címkék: siker Célok

süti beállítások módosítása